A tavalyi, kezdő tanfolyamon az alaptechnikákat sajátítottuk el. Most arra van lehetőség, hogy a virágkötészet különleges fogásaival ismerkedjünk meg .
Ezek un. épített kompozíciók lesznek, ami azt jelenti, hogy általában több technikát házasítunk össze az elérendő cél érdekében. Elsősorban ünnepélyes alkalmakra kötjük ezeket, esküvő, anyák napja, ballagás...
A fő technikai vonulatról neveztem el az órát, de természetesen más fogásokat is alkalmazunk közben. A tavalyi tudományunk visszaköszön, azokon az alapokon építkezünk tovább. A technikákon belül sokszor lesz lehetőség választani csokor, asztaldísz vagy akár koszorú között. Ezt majd alkalomadtán megbeszéljük, hogy én is úgy készüljek a kellékekkel.
Külön kérés volt a nagyok részéről, hogy idén sok csokrot kössünk. Ez nem gond, hiszen tavasz van, egyre több és többféle élővirágból dolgozhatunk... Azért néha mással is foglalkozunk majd.
A tematikán rugalmasan változtathatok, ha mindenki más beleegyezett. Akinek kifogása, nyafogása vagy őrült jó ötlete van, a rá vonatkozó tematika alján a "megjegyzések"-ben megteheti.
Vitatkozni is lehet egymással, anyázni tilos! Természetesen csak azok szóljanak hozzá, akik járni is fognak órára!!! (Kalandorok kíméljenek!)
Lehet a "névtelen" kommentet választani, de tessék aláírni.
Az foglalkozásokra ragasztópisztolyt, hosszabbítót, mindig hozzunk magunkkal!
És természetesen a zárójelbe tett növénymennyiséget! Kerti, mezei virágok, termések, zöldek, mind mind gyönyörűen alkalmazhatóak a kötészetben.
A virágokat legalább 6 órával előtte meg kell szedni, víz alatt visszavágni a szárából
( nem te vagy a víz alatt, hanem a metszőolló meg az elvágandó virágszár!),
és nem túl hideg vízben felszívatni.
Ha venni kell, temetőnél, piacon általában olcsóbb a virág. Temetőből virágot, zöldet
(buxust, borostyánt stb) nem hozunk ki, mert kegyeletsértő...
Alább külön listáztam a csoportokat, dátum szerint , és ezt szeretném fönn is hagyni a képzés végéig. Természetesen a változtatásokat értelemszerűen rávezetem.
Szeretettel várok mindenkit: Anna
A TEMATIKÁK LEJJEBB KERÜLTEK AZ AKTUÁLIS MUNKÁK ALÁ !!!
http://napra-forg.blogspot.
http://napra-forg.blogspot.
http://napra-forg.blogspot.
http://napra-forg.blogspot.
http://napra-forg.blogspot.
http://napra-forg.blogspot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése